" />

Mai programjaink

A rendezvény kezdete: 2019. január 17. 18:00-20:00

Jó szülőnek lenni!

A kertpedagógia haszna
A kertpedagógia hasznaSzeretettel várjuk azokat a szülőket, akik úgy érzik, hogy a kerttel, természettel való kapcsolatot érdemes akár óvodás, iskolás kortól is megtapasztaltatni a gyermekekkel. 
Szeretettel várjuk a pedagógus kollégákat, akik érdeklődnek a gyakorlati környezeti nevelés, a fenntarthatóság gondolata iránt, vagy akár fontolgatják a lehetőségét egy iskolakert létrehozásának és azokat is, akik már működtetnek iskolakertet. Szeretettel ajánljuk a részvételt bármely szakos pedagógus kolléga számára, hiszen az iskolakerti tevékenységek által remekül gyakorolhatók a különböző tantárgyi keretek között oktatott ismeretanyagok is.
A találkozó során lesz egy kisebb fotókiállítás is a magyarországi iskolakertekről. 
Vendégünk az Iskolakertekért Alapítvány két munkatársa: Pauliczky Nóra (pedagógus és környezetgazdálkodási agrármérnök, a rákosligeti Mozikertben működő iskolakert vezetője) és Mátyás Izolda, (környezetgazdálkodási agrármérnök, területi tervező, kertépítő és zöldfelület fenntartó szakmérnök, tanulókerti programszervező) lesz, sőt jelen lesz egy-két olyan meghívott, akik szintén gyakorló iskolakert működtetők. (Az Alapítvány tevékenységeiről további információk: www.iskolakertekert.hu)

Belépő: 500 Ft.
Regisztráció szükségesEz az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
Rendező: Barta Ildikó, Telefon: 06-70 362-2623

Kiállítások

Losonczi Béla festőművész kiálítása

Losonczi Béla festőművész kiálítása 2019. március 23. 09:00-2019. március 27. 21:00
Csokonai Művelődési Ház

A Palota Galéria szeretettel meghívja Önt és családját Losonczi Béla festőművész kiállítására.Megtekinthető: 2019. március 6-27.Nyitvatartás naponta 9-21 óráig, hétvégén a Ház programjaihoz igazodva.

Minden, ami nő

Minden, ami nő 2019. március 23. 09:00-2019. április 05. 21:00
Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH)

"Pestújhely 110" - Minden, ami nő.Jungvirthné Bús Erzsébet több, mint húsz éve hódol szenvedélyének, jelesül annak, hogy falvédőket és régi textíliákat gyűjt. Tavaly nyáron nővérével, Bús Gabriellával a vigántpetendi plébánián rendezte meg első kiállítását. Erzsébet, családi kötődés miatt, nagy figyelmet fordít a sváb falvédőkre, melyekből közel 100 darab szerepel kollekciójában. Nálunk, a Pestújhelyi Közösségi Házban, a több mint 500 darabos gyűjteményéből közel ötven darabot mutat be. Megtekinthető április 5-ig, a Ház nyitvatar

A nyelv korlátolt lehetőségei

A nyelv korlátolt lehetőségei 2019. március 23. 09:00-2019. március 29. 20:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

Az Újpalotai Szabadidő Központ Zsókavár Galériája tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait Bíró Hubert tetoválóművész "A nyelv korlátolt lehetőségei" című festménykiállítására.A kiállítás megtekinthető március 29-ig az Újpalotai Közösségi Ház egyéb programjaihoz igazodva.

Z. Réti Márta festőművész kiállítása

Z. Réti Márta festőművész kiállítása 2019. április 01. 09:00-2019. április 26. 21:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

A Zsókavár Galéria szeretettel meghívja Önt, családját és barátait Z. Réti Márta festőművész kiállítására.A kiállítás megtekinthető április 26-ig az Újpalotai Közösségi Ház egyéb programjaihoz igazodva.Megközelíthető: a belvárosból a 7-es, 7E, 8E, Újpest Központból a 196-os autóbuszokkal.

Tojáskiállítás

Tojáskiállítás 2019. április 13. 09:00-2019. április 18. 21:00
Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH)

Szabóné Molnár Ida 2012 óta nincs közöttünk. Ida a helytörténeti kiállítások önzetlen segítője, a kerület, szorosabban véve Pestújhely múltjának nagy ismerője volt. És elhivatott gyűjtő. Gyűjtött csipkét, tankönyvet,kalapot, papírszalvétát, régi fotókat és - ahogy azt az április 18-ig nyitva tartó kiállításunkon megnézhetik - díszes tojásokat is.      
A kiállítások az intézmény nyitva tartási ideje alatt látogathatóak.

Rendezvényeink

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.