" />

Figyelmébe ajánljuk!

Életrevaló Tudomány

Életrevaló Tudomány 2018. február 19. 12:00
Csokonai Művelődési Ház

Előadók: Zárug Zita és Harkányi Árpád.Hogy kik vagyunk? Egy hétköznapi pár: Zita és Árpi, akiknek volt egy nem hétköznapi ötlete, és megvalósították azt. A leánykérés és az álom, az ötlet kibontakozása ugyanazon a nyáron történt, 2010-ben. Egymást felüllicitálva ötleteltünk egy leendő nagy utazás állomásairól, majd jött az ötlet, hogy kerékpárral utazzunk. De az esküvő előtt, vagy után induljunk? - Jött a kérdés, amire hamar kitaláltuk a választ: Induljunk utána, így ez az út lesz egyben a nászutunk is! Így találtuk ki a világ körüli

Reformáció

Reformáció 2018. február 21. 18:00
Kozák téri Közösségi Ház

Miért kiváltságos bolygó a föld?Előadó: ifj.Csókási Pál Biblia-oktató(jó idő esetén távcsővel kitekintünk az égboltra) A résztvevők Bibliát kapnak ajándékba!Az érdeklődőket szeretettel várjuk!A részvétel ingyenes!

Reformáció

Reformáció 2018. február 21. 18:00
Kozák téri Közösségi Ház

Egy különleges történelmi időszak - A XIX.századi adventvárásElőadó: Bodnár János lelkészElőadássorozat dátumai:* március 7. MIT KELL, MIT AKARUNK ÉS MIT TUDUNK MA MEGREFORMÁLNI? Előadó: Wolfgang Köbel coach* március 21. MIÉRT KIVÁLTSÁGOS BOLYGÓ A FÖLD?Előadó: ifj.Csókási Pál Biblia-oktató(jó idő esetén távcsővel kitekintünk az égboltra) A résztvevők Bibliát kapnak ajándékba!Az érdeklődőket szeretettel várjuk!A részvétel ingyenes!

Lélekhangoló műhely

Lélekhangoló műhely 2018. február 22. 10:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

Amikor anyává, apává válunk gyökeresen változik meg az életünk. Egészen új területen kell megtalálnunk a saját szerepünket. Alapvető fontosságú, hogy megőrizzük, megerősítsük határainkat, hogy biztonságot tudjunk adni gyermekeinknek és nyugodt derűvel nézhessünk szembe a kihívásokkal.Előadó: Muhi András mentálhigiénés segítő szakember.Belépő: 600 Ft, Kanga Klub tagoknak 200 Ft.A beszélgetések idejére babajátszót biztosítunk.Együttműködőink: Otthon Segítünk Alapítvány, Dokumentumtár és Információs Központ.

Újpalotai Babahordozó Klub

Újpalotai Babahordozó Klub 2018. február 23. 10:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

A klubfoglalkozás alkalmával munkába állnak hordozási tanácsadóink, akik segítenek a már megtanult kötéseket korrigálni, hordozóeszközöket próbálni és különféle hordozós kérdésekkel is bizalommal lehet hozzájuk fordulni.Vezetik: Mátyus Évi és Török Ági.Részvételi díj: 200 Ft/család, mely magában foglalja a babajátszó használatát is.

Csoki-Film-Kockák - ifjúsági filmklub

Csoki-Film-Kockák - ifjúsági filmklub 2018. február 23. 14:00
Csokonai Művelődési Ház

Új programsorozatunk a Csoki-Film-Kockák, melyre elsősorban fiatalokat, középiskolai osztályokat, csoportokat várunk. Első alkalommal Till Attila Tiszta szívvel-című filmjét vetítjük le. A filmről: Akció-vígjáték egy kerekesszékes bandáról, ahol két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. Így a maffia szolgálatába állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, miközben hőseink egyik tűzpárbajból v

Társasjáték Fieszta

Társasjáték Fieszta 2018. február 24. 10:00
Csokonai Művelődési Ház

Versenyek, izgalmas akciók várnak, valamint a lehetőség, hogy kipróbálhassátok a legújabb játékokat! Sőt, ablakot nyitunk a jövőre, és a már bejelentett, de még meg nem jelent társasokkal is játszhattok majd egy-két kört! A program a Reflexshop közreműködésével jön létre.Belépődíj: 500 Ft.Mindenkit szeretettel várunk!    

Űzzük el tánccal a hideg telet!

Űzzük el tánccal a hideg telet! 2018. február 24. 20:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

Az Újpalotai Közösségi Ház falain belül ismét egy fergeteges buli várható!A színpadon a Pedrofon zenekar!Űzzük el tánccal és rock and roll muzsikával együtt a hideg telet!Belépő: 1.400 Ft/fő.A helyszínen büfé üzemel!Várunk minden kedves érdeklődőt!

Meseovi

Meseovi 2018. február 28. 10:00
Csokonai Művelődési Ház

Kicsi történet, kicsi színpadon táncoló apró, kedves bábokkal. Egy ostor, egy gazda, egy templomtorony, s mindehhez egy hetyke legény. Ennyi elég is egy királysághoz! Ha nem hiszitek, csak gyertek közelebb, lássatok csodát! A bábokat, a hangszereket és a szavakat forgatja: Keresztes Nagy Árpád mese- és énekmondó.Belépő: 600 Ft/fő.

Reformáció

Reformáció 2018. március 07. 18:00
Kozák téri Közösségi Ház

Mit kell, mit akarunk és mit tudunk ma megreformálni?Előadó: Wolfgang Köbel coachElőadássorozat dátumai:* március 21. MIÉRT KIVÁLTSÁGOS BOLYGÓ A FÖLD? Előadó: ifj.Csókási Pál Biblia-oktató(jó idő esetén távcsővel kitekintünk az égboltra) A résztvevők Bibliát kapnak ajándékba!Az érdeklődőket szeretettel várjuk!A részvétel ingyenes!

2017. október 01., vasárnap


Nem találtam rendezvényt

Kiállítások

Organikus design

Organikus design 2018. január 23. 10:00-2018. február 28. 21:00
Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH)

A kiállítást megnyitja Szabó Gábor szobrász.Zene: Martos Zita fuvolaművész tanár és növendékei: Szopkó Anna, Kárpáti Anna, Szabó Piros Anna (Hubay Jenő Zeneiskola és AMI)Megtekinthető 2018. február 28-ig, a Ház nyitva tartási idejében.    

Gyulai Líviusz grafikusművész kiállítása

Gyulai Líviusz grafikusművész kiállítása 2018. február 06. 10:00-2018. február 28. 20:00
Csokonai Művelődési Ház

A Palota Galéria szeretettel meghívja Önt és családját Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kiállítására.      
A kiállítások az intézmény nyitva tartási ideje alatt látogathatóak.

Rendezvényeink

2018. február 19. 12:00-13:30
Életrevaló Tudomány
40.000 km - két keréken a világ körül
Csokonai Művelődési Ház
2018. február 21. 18:00-19:30
Reformáció
A biblia világa - Miért kiváltságos bolygó a föld?
Kozák téri Közösségi Ház
2018. február 21. 18:00-19:30
Reformáció
A biblia világa - Egy különleges történelmi időszak
Kozák téri Közösségi Ház
2018. február 22. 10:00-12:00
Lélekhangoló műhely
"Határaink" címmel beszélgetés kisgyermekes anyukáknak
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)
2018. február 23. 10:00-12:00
Újpalotai Babahordozó Klub
Alapító alkalom
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)
2018. február 23. 14:00-17:00
Csoki-Film-Kockák - ifjúsági filmklub
Tiszta szívvel - magyar akció vígjáték (2015)
Csokonai Művelődési Ház
2018. február 24. 10:00-22:00
Társasjáték Fieszta
Csokonai Művelődési Ház
2018. február 24. 20:00-22:00
Űzzük el tánccal a hideg telet!
Rock and roll buli a Pedrofon zenekarral
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)
2018. február 28. 10:00-11:00
Meseovi
Mátyás király rózsát nyíló ostornyele
Csokonai Művelődési Ház
2018. március 07. 18:00-19:30
Reformáció
A biblia világa - Mit kell, mit akarunk és mit tudunk ma megreformálni?
Kozák téri Közösségi Ház
2018. március 07. 18:00-20:00
Biokertész kör
Mindent a vetésről, gyakorlati praktikák
Dokumentumtár és Információs Központ
2018. március 09. 15:00-18:00
Equus, magyarul beszélő amerikai filmdráma (1977)
Csoki-Film-Kockák - diák filmklub
Csokonai Művelődési Ház
2018. március 10. 10:00-12:00
Pici bonbon
Góbi Rita táncelőadása a legkisebbeknek
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)
2018. március 10. 16:00-18:00
Aprók tánca
Magyar táncház és játszóház gyermekeknek
Csokonai Művelődési Ház
2018. március 23. 14:00-17:00
Truman show, amerikai vígjáték (1998)
Csoki-Film-Kockák - diák filmklub
Csokonai Művelődési Ház
2018. március 24. 19:00-20:30
Nőkből is megárt...
Színházi előadás
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)
2018. március 25. 16:00-17:30
Kamarazenés teadélután
a Palota Kvartettel
Csokonai Művelődési Ház
2018. április 06. 19:00-23:59
Táncház Rákospalotán
Csokonai Művelődési Ház
2018. április 07. 16:00-18:00
Aprók tánca
Magyar táncház és játszóház gyermekeknek
Csokonai Művelődési Ház
2018. április 18. 10:00-11:00
Meseovi
Aranyszőrű bárány
Csokonai Művelődési Ház
2018. április 28. 16:00-18:00
Aprók tánca
Magyar táncház és játszóház gyermekeknek
Csokonai Művelődési Ház
2018. április 29. 16:00-17:30
Kamarazenés teadélután
a Palota Kvartettel
Csokonai Művelődési Ház
2018. május 04. 19:00-23:59
Táncház Rákospalotán
Csokonai Művelődési Ház
2018. május 13. 16:00-17:30
Kamarazenés teadélután
a Palota Kvartettel
Csokonai Művelődési Ház